2011. május 30., hétfő

Szedjünk cseresznyét!



Mamiéknál a múlt hét végére beérett a cseresznye..Most is, mint minden évben elhívtuk az unokatesóimat egy közös lakmározásra és játékra...nagyon jól éreztük magunkat..és a csajoktól én is kedvet kaptam a cseresznyéhez, mert addig csak 1-1 szemet ettem, de velük egy tetemes mennyiséget betermeltem:)Azóta sem eszem olyan jó ízűen ezt a finom csemegét, mint akkor...Anyáék mérgesek is rám, mert másnak drága pénzért kell megvenni az epret, cseresznyét ha enni akar, nekem meg itt van és csak immel-ámmal eszem....




2011. május 27., péntek

évzáró az oviban..


 Ma volt az évzáró és a nagycsoportosok ballagása az oviban..Anya megint megállapította, hogy nem leszek színésznő, mert elég bátortalan voltam..Igaz ezen a héten hiányoztam és így lemaradtam a próbákról..pedig itthon amióta elkezdtük tanulni a dalokat, mondókákat csak ezeket fújom..Idén a Rút kiskacsa című mesét adtuk elő..Mi és a kicsik voltunk a statiszták..pl. fák, tó, nádas.. ,a középsősöknek már saját kis versikéjük volt, ötletesen oldották meg az óvónénik mert baromfi udvar lakóiként kis verseket mondtak pl. a malackák az Egy kis malac töf-töf--töf című dalt énekelték, a kutyus a Kutyatár című verset mondta el stb.A főszerepeket pedig a nagycsoportosok játszották..A mese után elbúcsúztattuk a ballagókat ill. a ballagók is elbúcsúztak tőlünk és az óvodától...



Íme a három legfontosabb felnőttje az ovis életemnek: Zsuzsi dadus néni, Erika óvónéni és Magdi óvónéni..nagyon szeretem őket..


Még három hétig járok oviba és június közepétől nekem is indul a jól megérdemelt nyári szünet :)Addig is még vár rám pár ovis program, pl. kirándulás, gyermeknap, rendőr nap..

2011. május 26., csütörtök

kötőhártya gyulladás és társai....


Ezek a képek a hét végéről valók, papiéknál is lelkesen gyakorolok Rigó pacin..Most megint Rigó a sztár egy nap kétszer-háromszor ráülök ill. még lovas kocsizni is elvisz papi..



Vasárnapra jól bepirosodott a bal szemem és elkezdett egy kicsit váladékozni..így borítékolható volt, hogy begyulladt a szemem, ezt másnap Tibi bácsi meg is erősítette, kaptam szemcseppet és szemkenőcsöt és egy hét "szabit" az oviból..A "szerek" hatásosak voltak, mert napról napra szebb lett a szemem..Menet közben kicsit köhögtem is és náthás voltam..de ezeket is kikúráltuk a héten...

2011. május 19., csütörtök

Dinó tojás


 Bár a lelkükre kötöttem, hogy nem vehetnek semmit  a kiállításon ezzel a dinó tojással állítottak haza..(Zoli szerint ez volt a legolcsóbb és a legszebb...)Az eladó szerint, ha vizet öntünk rá (felül vannak lyukak az üvegen) akkor 24 óra múlva elkezd kikelni a tojásból a kis dinó..Hittem is meg nem is..


Miután tele öntöttük vízzel a kicsi tojás megdagadt egy kicsit, aztán tényleg egy napig semmi sem történt.. Bogi nagyon lelkes volt, mindenhová vitte magával, 10 percenként figyelte és bőszen bizonygatta, hogy már repedezik a tojás héj..Később ránk is átragadt egy kicsit az ő izgalma és mi is meg-meg néztük a tojást..


 Másnap reggel első útja a tojáshoz vezetett, de még semmi sem történt, aztán mire haza értünk az oviból ez a kép fogadott bennünket..


Másnap pedig már ennyire "kibújt" a dinó a tojásból



Mára pedig már csak a a popsiján van egy kis "héj" majd jövök az újabb képekkel!:)
És én újra meg újra rácsodálkozom, hogy milyen "pihent agyú" emberek vannak, mert kinek jut eszébe ilyet kitalálni??de nagyon jópofa annyi szent:)

2011. május 15., vasárnap

Dinó kiállításon...



A héten kinéztük oviba menet, hogy mi lesz a vasárnap délelőtti apás program, ugyanis minden második oszlopon ott díszelgett a dinó kiállításra hívó plakát..Amióta Bogi látta a T- Rex expressz című mesét a Minamxon azóta nagy rajongója a dinóknak..(már dvd-n is megvan neki a sorozat)-Először elgondolkodtam, hogy hogyan is lehet őket bemutatni, de mielőtt elmentünk leinformáltam a "helyet", egyik kolléganőm előző nap volt a kiállításon a kisfiával, ő látott el infokkal..A belépőjegyet elég borsosnak találtam, így ha akartam volna se mentem volna el...Így ment apa és lánya..A kiállításon összetalálkoztak Bogi ovis csoporttársával Norinával és nagyon jól elvoltak..pl. vele ássa Bogi a dinó csontokat..
És még lehetett is "lovagolni" a T- Resx-en..Bogi itthon bevallotta,hogy kicsit félt a hátán..





Nagyon sok élménnyel és egy dino tojással tértek haza..........

     

2011. május 10., kedd

frizura:)


 Csajom haja mindig is kardinális kérdés volt kicsiny életében és a miénkben is..Egy évesen még, ahogy a fenti kép is igazolja igen csak kopaszka volt, ezt is tőlem örökölte:)
Aztán két éves korára  angyali göndör fürtöket növesztett..


Amit csak "fokozott" az évek során.. Három évesen már ilyen göndör tincsekkel büszkélkedhetett..és talán nem vagyok elfogult, ha azt írom, hogy mindenki a csodájára járt a csodás hajzuhatagnak..Nekünk is nagyon tetszett így a kis angyalkánk és szóba sem került, hogy levágassuk a haját..félve attól a nem alaptalan feltételezéstől, hogy ha levágatjuk kimegy a hajából a göndörség..


Négy évesen, nyáron folyamatosan copfban horda a haját, mert igen meleg volt már a hajkorona..Szerencsére elviselte a copfokat..


De azért jól tudtuk, hogy semmi sem tart örökké, így a göndör, hosszú haj sem...Főleg, hogy  a vége már nagyon töredezett és újabban csak hajpántot engedett a hajába tenni, copf szóba sem jöhetett, a jó idő közeledtével igen meleg lett volna a hosszú  haj..ÉS már mindketten meguntuk a reggeli herce-hurcát, mert éjszaka nagyon össze tudtak gubancolódni azok a  rakoncátlan tincsecskét és bizony volt, hogy húznom kellett ahhoz, hogy kifésülhessem.
Eddig mindig nagy ellenállásba ütközött, ha meghallotta a fodrász szót sírva rohant el..Tavaly volt egy kósza próbálkozásunk, hogy ha talán látja hogyan vágják le az apukája haját, hogy nem fáj stb. ő is kedvet kap elkísértük Zolit egy hajvágásra..De rosszul sült el a dolog, mert Bogi nagyon sajnálta az apukáját és végig sírta az egészet..
Aztán a múlt héten megtörtént a nagy áttörés, ugyanis az egyik rohanós reggelen, amíg én készülődtem közölte velem,csak úgy lazán, hogy levágtam a hajamat..Na engem is látni kellett volna, felrémlett előttem pár elrettentő gyerekfotó ugyan erről, de aztán megnyugodtam, miután láttam, hogy csak egy tincset nyisszantott le..Kaptam az alkalmon és mondtam Boginak, hogy akkor most már elmehetnénk a fodrász nénihez is, Gamáson, papival..Fűztem, hogy van sok állat a fodrász néninél, mindet megnézheti stb.stb. és elsőre igent mondott..Így gyorsan megejtettük a fodrászkodást..
Ilyen hosszú volt..


és ilyen lett..és göndörödnek azok a tincsecskék:)
A vágás könnyen ment, megnézte az állatokat aztán mellettem állva levágta Andi néni a haját..Utána én következtem, mert én sem maradhattam ki, de most nem volt semmi sírás, megvárta még én is készen leszek és megdicsérte a megrövidült hajamat..


őzike szemekkel..


erőltetett vigyor a fényképésznek, nekem..


Annyira bele jött a dologba, hogy ma hajmosásnál megjegyezte, hogy már sokat nőtt a haja, újra mehetünk a fodrászhoz :)

2011. május 1., vasárnap

anyák napján...


Az oviban minden évben hagyomány, hogy a gyerekek véleménye az anyukájáról a fali újságon díszeleg az oviban két hétig.. Idén Bogi ezzel a véleménnyel lepett meg..ő, aki igazán válogatós ennyire "fényezett",  dicsérte a főztömet..pedig nem vagyok egy konyhatündér...:)Volt anyák napi ünnepség is az oviban, ahol Bogi a szokásos bátortalan formáját hozta, de még így is nagyon megható volt..Igazán nem volt meglepetés, mert előtte egy hétig folyamatosan az anyák napi verseket és énekeket skandálta itthon..és mégis..minden évben átélem a csodát..és nem győzök eléggé hálás lenni a sorsnak, Istennek,hogy méltónak talált arra, hogy ezt a kis ember palántát "nekem adta"..és én terelgethetem, nevelgethetem..Nagyon nehéz, felelősség teljes feladat anyának lenni, tele van kételyekkel, akadályokkal, de ezek mellett nincs ennél szebb, hálásabb hivatás..



Nézzétek meg, gyönyörű szép.Bogi keresztanyukája küldte..

http://www.youtube.com/watch?v=Y8LS2lDq-0Y&feature=related


Zsuzsi dadus nénivel és Magdi mamival..